Dolgok, amikre nem számítottam a császáros szülés után

Mondjuk érdemes azzal kezdenem, hogy magára a császáros szülésre se számítottam.
’Mit nekem szülés?’ – gondoltam akkor, hiszen ezt a nők évezredek óta csinálják.
Sima ügy lesz. Aham. ’Na fogd meg a söröm’ – mondta erre aztán az élet.

Több mint tíz éve látta meg a legnagyobb gyermekem a napvilágot. Nyolc órányi vajúdás után végül hasi úton érkezett közénk. Számítottam-e rá? Őszintén? Nem. Küzdöttem-e ellene? Igen. Mégis így alakult. Hálás vagyok, hogy velünk van, hogy ép és egészséges. Azért amikor kérdeznek – és ha rákattintottál ennek a cikknek az elolvasására, azt kérdésnek veszem =) – , szívesen mesélek arról, hogy milyen volt, mi várt rám utána. Nem biztos, hogy veled ez történik, közben viszont… sose lehet tudni. Ha visszamennék az első babáját váró Rozihoz, elküldeném neki ezt az írást.

Szóval onnan indulunk, hogy magára a hasi úton történő szülésre se készültem, így arra sem, ami utána következett. Például arra, hogy a császárt követő első órákban képtelen leszek ellátni a babámat, mivel egy ágyon kell feküdnöm, hasamon egy nehéz zsákkal, és még a fejemet sem emelhetem fel, ha nem akarok napokig tartó kínzó migréntől szenvedni. Hat órával később aztán a legnagyobb fájdalmak között kell talpra állnom, elsétálnom A-ból B-be, a lábadozóból a kórterembe, a kórteremből a csecsemőosztályra a babámért, és vissza. Hat órás műtéti hegekkel. És aztán szoptatni, pelenkázni, felvenni, ha sír, vizsgálatokra vinni. Aztán ugyanez folytatódik otthon. Persze, napról napra jobb és könnyebb, otthon pedig talán segítsége is van az embernek, az első napok azonban embertpróbálóak voltak, pláne a harmadik császáromat követően, ami után sokkal tovább tartott a felépülés, mint az első vagy a második után.

A baba ellátásával nem csak a mozgás szempontjából gyűlt meg a bajom, de a táplálását illetően is. Megnyugtatok mindenkit: az anyatejes táplálás ugyanúgy lehetséges a császárral szült anyukáknak is, mindhárom gyermekemet tudtam szoptatni. Viszont fel is készítenék mindenkit: nehezebb beindítani, a test ugyanis, mivel nem a természetes módján érkezett a baba a világra, nem minden esetben úgy és nem mindig azonnal reagál.

És vannak dolgok, amikkel nem közvetlenül a császármetszés után szembesültem, hanem akár hónapokkal később. Az egyik az, hogy a heg és a varrás nyomát a testem egész életében viseli. És itt nem (csak) arról van szó, hogy ott van a hasam alján egy vágásnyom. Ezzel már akkor számoltam, amikor a műtőbe toltak. Hanem arról, hogy bármennyit is tornáztatom és kezelem a hasam, a varrásnak örökké van egy nyoma, egy domborulat a hasamon, ami miatt máig elgondolkozom minden egyes nap, hogy mit vegyek fel, milyen ruhában fog látszódni ez a kis plöttyedt rész, az úgynevezett kötényhas. (Ami egyébként ha nagyon akarnám, szintén műtéti úton eltüntethető lenne, de én személy szerint köszönöm, egy időre biztosan kerülném a műtőket.)

A másik pedig ennek a hegnek az életünk végéig tartó kezelése, gondozása. Érdemes a Császárvonal ezen cikkét végignézni, és alkalmazni a tippeket, mert ezzel tényleg foglalkozni kell! A saját érdekünkben.

Írásom végére kicsit visszaugrok az időben oda, amikor igazán szembesülök azzal, hogy én császáros anya vagyok, a gyermekem is császáros baba, aki NEM természetes úton született. Tudjátok, social media, kutatások, rosszalló tekintetek egy-egy vizsgálaton, amikor elmondom, hogyan szültem.

Azért fordultam ide vissza, mert emlékszem, hogy nekem anyaságom első heteit mennyire megnehezítette: nem elég, hogy fenekestül felfordult az életem, itt egy baba, akiről mostantól én gondoskodom, de valójában rögtön, már az első próbatételen meg is buktam. Nem ment. Csak meg kellett volna szülnöm, amit ugyebár a nők évezredek óta csinálnak. De nekem ez se ment.

Szeretem, hogy ma, tíz évvel később már egy elfogadott és egyre szélesebb körben ismert szóhasználat a hasi úton szülés. Hasi úton szültem, azaz életet adtam én is ugyanúgy, mint bárki más, aki természetes, azaz hüvelyi úton szült. Persze, fontos lépés egy magzat életében, és szorítok mindenkinek, hogy sikerüljön megélni a természetes szülés varázsát. De ez nem minden. Egy lépés, egy valóban fontos lépés a gyermekünkkel közös úton, ám csupán az első, és nem az összes lépés. Az igazi izgalmak ezután következnek! 🙂 Sok erőt, kitartást és humort kívánok hozzá nektek!